A sportról

A sportról

Sport nélkül nehezen lehet élni. ”A sport megtanítja az embert tisztességesen győzni, és emelt fővel veszíteni. A sport tehát megtanít mindenre.” Ezt egy Hamingway nevű író mondta, de nagyon kifejezi a lényeget. Tisztességesen győzni, emelt fővel veszíteni. Ez a legfontosabb.

Ma is, mint sok évtizede minden reggel futottam. A régi FUT A FŰZFŐ útvonalán mentem, s emlékeztem. Egyik alkalommal a rajt után két fiatal srác jól belehúzva elment a mezőnytől, de szerencsére az Öveges előtti dombon beértem őket, s elmentem mellettük. Sokáig vezettem, mikor a Sirály előtt utolértek, s hárman mentünk egymás mellett. Ők azt javasolták, hogy együttes befutó legyen, menjünk be egyszerre, kézen fogva a célba. Miért is ne, nem olyan nagy verseny ez, hogy fontos legyen az első hely, bár még sok erőm maradt. Hosszabb távokhoz voltam szokva, mint ez a 8 km. Maratonikat, félmaratonokat futottam elég sokat, ezen a távon csak edzés jelleggel indultam el, legtöbbször a reggeli edzésem után.

Nos, hát belementem, s beszélgettünk a Sirály utcában. Kiderült, ők budapesti nyaralók, valamelyik fővárosi focicsapatban ifisták voltak. Egymás mellett mentünk, jókedvűen, lazán futottunk. Beértünk a halas elé, amikor a kezüket meg akartam fogni, de ők ebben a pillanatban elkezdtek sprintelni, s én így lettem a harmadik, ők meg előttem végeztek.

Nagyon megdöbbentem, nagy csalódást éreztem. Hát mi lesz belőlük, ha nem ifisták lesznek.

Egy kis elégtételt éreztem, amikor eredményhirdetés után odajöttek gratulálni, kezet fogni, s lesütött szemmel köszöntek el. Talán egy picit megszólalt a lelkiismeretük.

„A FUTÁS minden, a többi csak várakozás” mondta egy amerikai maratonista. S ez így is van. Nem mondom, hogy könnyű reggel, hajnalban fél ötkor kelni, s ötkor már futni, de megéri. S tudni azt, hogy ez a másfél óra csak az enyém, nem veszi el a telefon, a váratlan e-mail, sem semmi. Látni a felkelő Napot, érezni a mínusz 20 fokot..., s győztesen hazaérni, s kezdődhet a nap. Nagy előnnyel indulok a többiekkel szemben, mert tele vagyok oxigénnel, frissen, koncentráltan. Aki nem hiszi, próbálja ki.

Örülök, hogy gyermekeim is sportolnak. Mindegyikük úszással kezdte, ifj. Epres Imre tanította őket, Mihályfi Pista gardírozta őket, kísérte figyelemmel a fejlődésüket.

Aztán elpártoltak, de azért maradtak a víznél. Mindhárman a szörfnél kötöttek ki, de Balázs átnyergelt a vitorlázásra.

A FAK egy külön fejezet az életemben. 20 évet töltöttem az elnökségben, tíz évet elnökként.

Nehéz volt életben tartani az egyesületet, mert főleg az utóbbi 4 évben nagy ellenszélben kellett működni. Az önkormányzati támogatás a korábbinak a harmadára zsugorodott, elkerült tőlünk a Sportszálló üzemeltetése. Nehéz helyzetben múltak az évek. Volt olyan közgyűlést megelőző Felügyelő Bizottsági jelentés, ami azt javasolta, hogy függesszük fel a tevékenységünket, mert a minimális működési feltételek sem adottak a működésnek. Sajnos a döntéshozók azonosultak azzal a nézettel, hogy aki sportolni akar, az fizessen. De a FAK szakosztályaiban nem a tehetős szülők gyerekei járnak, sok a munkanélküli, csonka család, hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek. Hát ők hogyan fizessenek többet?

A legfontosabb dolog, hogy a sportfinanszírozást újra kell gondolni. A kis stílű, gyűlölködő gondolkodást másnak kell felváltania. Egy sportbarát önkormányzatot kell megválasztani, ha azt akarjuk, hogy Fűzfő a sportjáról is ismert legyen. Mert a cikkekben, a médiumokban nagyon is sikeres a sportélet helyben, de a valóság más. Leputtyant stadion, leharcolt kistenisz a lakótelep közepén, bezárt sportpálya a Zombor utcában. S akkor jön a siker sztori, hogy a sportra mennyit áldozunk, mert beleszámoljuk az óvodai, iskolai úszásoktatást, meg talán még a dátumot is, hogy szép legyen a kép kifelé, mert az a legfontosabb.

Van sportkoncepció-ja a városnak, társadalmi vitára lett bocsájtva, elfogadva, lenyilatkozva, csak éppen egy huncut betűt nem tartunk be az érdemi részéből. Van benne szó Ollé programról 1%-os finanszírozásról... De változás a koncepcióban megfogalmazottak szerint semmi. Csak szűkülő keret, meg a melldöngetés.

Talán lesz olyan testület, aki ha csak egy picit is hajlandó megérteni a sport hatását a gyerekekre, emberekre, családokra, az egész településre, akkor van jövőnk.

Nincs más választás.

Kívánom mindenkinek, hogy érezze át azt, amit én éreztem az első félmaraton befutójánál. Azt a futást az abban az évben balesetben meghalt Csaba öcsém emlékének ajánlottam.

Öröm, fáradtság, az elhatározás, hogy meg lesz a nagy maraton is. A rajtszámomat elvittem a sírjára, sokáig lengette, tépte a szél, s egyszer csak elrepítette fel, biztosan megtalálta őt.

Aztán 12 nagy maratoni, s legalább félezer félmaraton következett.

Kérem, ne feledjék, a sport megtanít mindenre. Szeretném, ha a fűzfőieknek lehetne lehetőségük ezt megtapasztalni. S nem csak olvasni a sikerekről, hanem át is élni, meg is tapasztalni.